5. fejezet

(Becca szemszöge)

Nagy nehezen sikerült mindenkit megnyugtatnom, hogy semmi bajom. De ezt sajnos még én sem hittem el, mivel majd le akart szakadni az oldalam úgy fájt.

Az ebéd elfogyasztása után óvatosan álltam fel az asztaltól, hogy segítsek Heikee-nek, de ő felháborodottan szólalt meg.

-Kis lányom, nem kell annyit segíteni nekem. Ha nem bírom, majd akkor szólok, ne aggódj. Ti csak menjetek fel Sebastiannal a szobába vagy menjetek el sétálni – dorgált meg Heikee.

-Rendben, de én nagyon szívesen segítek – szabadkoztam. Közben Basti már vette is a cipőjét, és a szemével arra ösztökélt, hogy én is kövessem az ő példáját.

-Akkor ha tényleg nem kell a segítségem, akkor már itt sem vagyok. – mondtam Heikee-nek, aki mosolyogva intett, hogy menjek nyugodtan.

Gyorsan magamra kaptam a sportcipőmet és a felsőmet, majd már indultunk is sétálni. A közeli parkba mentünk el, ahol leültünk egy szökőkúthoz közeli padra.

-Kedvesem nagyon fáj az oldalad? – kérdezte aggodalmasan Basti.

-Már nem annyira. Szívem elhiheted, hogy kaptam már ennél nagyobb ütéseket is a pályán és még mindig itt vagyok – válaszoltam neki nyugtatóan.

-Nem is fogom olyan sűrűn nézni a meccseidet, mert így egy év alatt megőszülök a sok aggodalmaskodástól. – közölte velem.

-Hát jól van te tudod. Mennyi az idő? – kérdeztem tőle, mert már egy jó ideje itt ültünk a parkban.

-Mit adsz ha megmondom, hogy hány óra? – mosolyodott el csibészesen Sebastian.

-Lássuk csak… - gondolkodtam el látványosan – … egy csók megteszi? – érdeklődtem én is mosolyogva.

-Kettőért megmondom – alkudozott Bastian tovább.

-Legyen – hajoltam oda hozzá és szenvedélyesen megcsókoltam egyszer, majd másodjára is. Mikor elváltunk, Sebastian vágyakozó tekintettel nézett a szemeimbe.

-Ha nem itt a parkban lennénk már rég letepertelek volna – suttogta a fülembe, a meleg lehelletétől kirázott a jól eső borzongás, ami az ő figyelmét sem kerülte el.

-Tudod én is így vagyok ezzel. De ha isten is úgy akarná, hogy lefeküdjünk egymással, akkor olyan helyszínen kísértene meg minket, ahol senki nem láthatna meg bennünket. – cukkoltam még tovább. – Szóval mennyi is az idő? – tértem vissza az eredeti témához.

-Fél három lesz kettő perc múlva – válaszolta.

-Köszönöm szívem. Induljunk vissza, mert nekem negyed négyre a csarnokban kell lennem. Még jó, hogy az a kis békés kis település nincs messze a várostól – néztem rá mosolyogva, majd hirtelen felálltam és elkezdtem futni.

-Aki utoljára ér haza az a záptojás! – kiabáltam, de közben én már futottam is. Ahogy befordultam az utcába ahol a Vettel családi ház állt, akkor láttam, meg, hogy amekkora előnnyel indultam annyira kicsi lett, vagyis Sebastian már majdnem utolért. De szerencsére én léptem be elsőnek a bejárati ajtón, ahol ismételten elkiáltottam magam. – Én nyertem bibibííí – közben még a nyelvemet is kinyújtottam a belépő Sebastianra.

-Várj csak mindjárt elkaplak – kezdett el kergetni a házban, de én kiszaladtam hátsó ajtón az udvarra, ahol Fabian nagyban focizott, de a megjelenésünkre felkapta a fejét és nevetve nézte a kergetőzésünket. Sebastian mikor elkapott együtt estünk el és nevetve terültünk el a fűben. Mikor lenyugodtam és már nem nevettem, felálltam, h összeszedjem a cuccom. Sebastian nem tudott utánam jönni, mivel Fabi elhívta, hogy focizzanak. Gyorsan összeszedtem mindenem a sporttáskámba, majd lementem a többiekhez, akik időközben a nappaliban gyűltek össze. Ahogy beléptem mindenki rám nézett.

-Már mész is aranyom? – kérdezte Heikee.

-Igen, sajnos mennem kell, mert edzésem lesz és még a cuccaimat is össze kell szednem hozzá, amiért pedig haza kell mennem – válaszoltam.

-Azt hittük, hogy tovább maradsz – szontyolodott el Fabian.

-Jajjj kicsi Fabi a hétvégén lesz egy meccsem, amire fontos, hogy készüljünk a csapattal, de lesz kedved, akkor lejöhetsz rá. – mondtam neki nyogtatóan.

-De nem úgy volt, hogy a meccs után jössz a leghamarabbi géppel utánam? – érdeklődött Sebastian kétségbeesetten.

-De el is megyek hozzád, ne aggódj, de attól még meghívhatom a testvéredet és a családodat a meccsre, ami nagyon fontos a számomra, mert még a tv is adni fogja és egy csomó fejes fogja nézni a játékot – magyaráztam neki. – De mihelyst végeztem és a családodnak is megköszöntem, hogy eljöttek megnézni engem már megyek is a repülőtérre, hogy mehessek hozzád – léptem oda hozzá és egy gyengéd puszit nyomtam a szájára.

-Köszönöm a vendéglátást és remélem, h számíthatok rátok pénteken. – néztem a Vettel családra kérdőn.

-Természetesen ott leszünk Becca – felelte Norbert.

-Akkor a kispad mögötti elsősorban lesz a helyetek. Csak hivatkozzatok rám a biztonsági őrnél és akkor le fog engedni benneteket. Aztán majd a meccs után beszélünk. Köszönöm, h eljöttök – öleltem meg őket sorban.

-Sebastian ha nem túl nagy kérés haza vinnél – kértem tőle, közebn aranyosan néztem rá.

-Igen persze. Na anya majd jövök. Sziasztok – indult el kifelé a házból Sebi engem meg sem várva.

-Sziasztok, majd találkozunk – köszöntem el én is tőlük és Seb után mentem, aki már bent ült a kocsiban és indulásra készen állt.

-Hova sietsz ennyire? – ültem be mellé a kocsiba.

-Hát hozzád. Mivel úgy feltüzeltél, hogy már alig bírok magammal. – mondta és közben elindultunk hozzám.

-Sajnos szívem, le kell, hogy lombozzalak, mert ha lesz is valami közöttünk, az csak este lehet, mivel sietnem kell az edzésre – tettem a kezem a combjára, miközben ezt mondtam neki.

-Akkor ne kínozz tovább- célzott a combján felfelé haladó kezemre.

-Jól van akkor hozzád se fogok érni – vettem el a kezem.

Sebastian vezetési stílusával a fél órás utat húsz perc alatt megtettük. Ahogy megérkeztünk hozzánk, senki nem volt otthon. A hűtőn találtam egy cetlit, amit barátnőm hagyott.

„Szia Becca!
Elmentem a húgomhoz, akinek most kell a segítségem. Semmi komoly, ne gondolj rosszra, csak segíteni kell neki. Mjad hívlak, hogy mi a helyzet.
Puszi: Su” – olvastam el az üzenetet.

-Szóval ketten vagyunk csak – ölelt magához Sebastian és elkezdte puszilgatni a nyakam.

-Sebastian, erre most sajnos nincs időm, pedig nagyon csábító vagy – nyomtam csókot a szájára, majd bementem a szobába, hogy az edzős cuccom összeszedjem. Mikor minden meg volt, magamhoz vettem a kocsi kulcsot és kimentem a nappaliba, Sebihez, aki tv-t nézett.

-Itt maradsz estére? – kérdeztem tőle és bevetettem nála a kiskutya szemeimet.

-Igen itt maradok Becky – mosolygott rám.

-Akkor majd sietek haza az edzésről. Puszi, szeretlek – csókoltam meg és már ott se voltam.

Mikor bementem az edzőközpontba már szinte mindenki ott volt rajtam kívül.

-Becca,, hogy hogy nem te vagy első? – érdeklődött Mary.

-Más dolgom volt ma és későn értem haza. De nem mindig nekem kell lenni az elsőnek. Mellesleg nem velem kéne foglalkozni, hanem avval, hogy minél jobbak legyünk a hétvégére, hogy győzni tudjunk – mondtam neki kicsit lekezelően. Szegény Maryt nem nagyon szeretjük a csapatnál, mert mindig a másik magánéletében akar vájkálni. Szerencsére ettől a beszólásomtól kiment az öltözőbe.

-Ez jó volt Becca – mondták a többiek mosolyogva. Gyorsan átöltöztem és utána kezdődött az edzés.

Az edzésről fáradtan estem haza.

-Szia Sebi megjöttem – kiabáltam el magam ahogy beléptem a házba.

-Szia Becky a konyhában vagyok – hallottam kedvesem hangját. Kíváncsian indultam meg a konyha felé.